32 borászhölgy tart kóstolót nőnapon

32 borásznő több mint 100 borát ismerhetik meg a látogatók a nemzetközi nőnap alkalmából "Gyengébb? Nem!" címmel meghirdetett borkóstolón március 8-án, pénteken a Sofitel Budapest Chain Bridge hotelben.

Szabó Edit borszakíró, a borsmenta.hu főszerkesztője 2017-ben jelentette meg a Gyengébb? Nem! című könyvét, melyben 26 női borász, birtokigazgató mesélte el saját történetét. Először a 2018-as nőnapon tartottak borkóstolót a kötetben szereplő borászok részvételével, majd ezt a hagyományt folytatva idén is meghirdették a rendezvényt. 2019. március 8-án újabb borásznők csatlakoztak - írja a Magyar Távirati Iroda.

Hölgyek vezette borkóstolás lesz a nemzetközi nőnapon: összesen 36 borászat 104 borát lehet majd megkóstolni - képünk illusztráció

Összesen 36 borászat 104 borát lehet majd megkóstolni

Több új tételt is ezen a boreseményen mutatnak be a termelők: Tóth Katalin például ekkor kóstoltatja először az egri Tóth Ferenc Pincészet 2018-as kadarka sillerét, Gere Andrea megmutatja a forgalomba még nem került 2017-es fekete járdoványt és syrah-t, Molnár Júlia Dóra a Csendes Dűlő 2017-es, fahordóban érlelt prémium kéknyelűjét viszi, Gálné Dignisz Éva pedig friss gyöngyözőboráról tekeri le a kupakot.

A pezsgőkhöz illő friss osztrigáról, sonkákról, sajtokról és egyéb francia finomságokról Alain Losbar konyhafőnök és a Paris Budapest étterem csapata gondoskodik, az osztrigabár kínálatához pedig remekül illik majd a standoknál kínált, 21 különböző buborékos ital.
A sétálókóstolót 2 mesterkurzus egészíti ki: az egyik különleges csokoládékhoz keres hozzájuk illő borpárokat, a másik kurzus résztvevői pedig a borok és a sajtok világában szerezhetnek tapasztalatokat. A borrendezvény egyben jótékonysági akció is: Csetvei Krisztina móri és Luka Enikő soproni borász javaslatára mindegyik borásznő lemond az aznapi honoráriumáról az Anyaoltalmazó Alapítvány javára. Az 500 ezer forintos összeg a helyszínen még tovább nőhet, mert a gyűjtés a rendezvényen is folytatódik.

A pezsgőkhöz illő friss osztrigáról, sonkákról, sajtokról és egyéb francia finomságokról Alain Losbar konyhafőnök és a Paris Budapest étterem csapata gondoskodik - képünk illusztráció.

Szabó Editet a Só&Bors kérdezte a női borászokról és a nők által készített borokról, ebből az anyagból szemléztünk két kérdést és választ:

Hogyan lesz egy nő borász? Beleszületik?

Van, aki beleszületik és benne is marad. Van, aki beleszületik, de tiltakozik, aztán végül mégis ott köt ki. Luka Enikő vagy Zsirai Kata soha nem gondolta, hogy huszonévesen egy borászat élére áll majd, de az élet így hozta. Ma pedig már mindketten úgy gondolják, hogy ez volt életük legjobb döntése. De van olyan is, akinek soha semmi köze nem volt a borhoz, mégis borász akart lenni, és nem csupán diplomát, de doktori címet is szerzett. Ilyen például a Nyakas Pince főborásza, Nyúlné Pühra Beáta.

A szakmunkásképzőtől az egyetemig minden szinten tanulható a szakma, de hihetetlen előnnyel indul, aki a szülei pincéjében nő fel, és ott szerzi meg a gyakorlati tapasztalatokat. A könyvben szereplő nők nagyon különböző életutakat jártak be, de azt szeretem bennük legjobban, hogy miközben rendkívüli energiával figyelnek a borra, amit készítenek, nem ez az élet egyetlen értelme számukra. Nők, családanyák, szerelmek, feleségek, asszonyok, akik sokszor összetartják a családot, és az életüknek ez a része legalább olyan fontos számukra, mint hogy mit rejt a hordó.

Mi a női borászok üzenete?

Csupán annyi, hogy ezen a férfiasnak gondolt porondon ők sem kevésbé ügyes akrobaták. Ha megkóstoljuk a boraikat, egyértelműen látható, hogy kiváló, érzékeny szakemberek, akik megérdemlik a figyelmet és az elismerést. Sokan közülük tűsarkúban járnak, és ha éppen az van a lábukon, lemennek benne a pincébe is, de a gumicsizma, vagy a bakancs ott van a terepjáró csomagtartójában, és egyiküknek se esik le az aranygyűrű az ujjáról, ha be kell állni a szőlőmunkások közé.

Előre is boldog nőnapot kívánunk az összes hölgynek, lánynak, anyának, nagymamának!

Az esemény részletei:

CHERCHEZ LA FEMME, avagy GYENGÉBB? NEM!
Nőnapi borkóstoló Magyarország népszerű borásznőinek részvételével
Időpont: 2019. március 8., 16:00-21:30
Helyszín: Sofitel Budapest Chain Bridge 

30 pincészet - 100 bor: habzók, csendesek, édesek

Magyarország borásznői ismét összejönnek, hogy együtt ünnepeljék a nőnapot a borszerető közönséggel. A borkóstolók terepe általában a férfiaké, ezen a napon azonban megkülönböztetett szeretettel várják a hölgyvendégeket is. A jegyek ára tartalmazza a borok, valamint a Sofitel Budapest Chain Bridge konyháján készült borkorcsolyák kóstolását, továbbá a vizet. Sajtokról, érlelt sonkákról és egyéb francia finomságokról – térítés ellenében – Alain Losbar konyhafőnök és csapata gondoskodik.

Jegyek elővételben 2019. március 7-én éjfélig 7000 forintért kaphatóak itt, a helyszínen pedig 8500 forint ellenében lehet bejutni a rendezvényre.

Az estén az alábbi tételeket lehez megkóstolni:

ÁRVAY ANGELIKA (Árvay Családi Pincészet), BABARCZI ZSUZSANNA (Babarczi Szőlőbirtok és Pince), BADICS KATA (Homoky Pincészet), BAI EDIT (Dereszla Pincészet), BARACSKAI NÓRA (Etyeki Kúria Borgazdaság), BÁRDOS SAROLTA (Tokaj Nobilis), BERECZ STÉPHANIE (Kikelet Pince), BÖJT BOGLÁRKA (Bortársaság), BUSSAY DOROTTYA (Bussay Pincészet), CSETVEI KRISZTINA (Csetvei Pince), DEBRECZENI MÓNIKA (Vylyan Pincészet), DUNAI BERNADETT (Dubicz Pincészet) ÉLESS TÍMEA (Szóló Pincészet), GÁLNÉ DIGNISZ ÉVA (Gál Szőlőbirtok és Pincészet), GERE ANDREA (Gere Attila Pincészete), HANAUER, SUSANN (Wassmann Pince), HEIMANN ÁGNES (Heimann Családi Birtok), KOVÁCS ZITA (Kovács és Lánya Borászat), LAPOSA ZSÓFI (Laposa Birtok), LATORCZAI-RÁCZ LILLA, LUKA ENIKŐ (Luka Pince), MAGYAR ANITA (Hangavári Pincészet), MÉSZÁROS GABRIELLA  (Préselő Pincészet), MOLNÁR JÚLIA DÓRA (Csendes Dűlő Szőlőbirtok), NYÚLNÉ PÜHRA BEÁTA (Nyakas Pincészet), OSVÁTH FRUZSINA (Sauska Borászat), RÁCZ ERIKA (Sanzon Tokaj), SZAVERCSENKO, JELENA (Kern Bor- és Pezsgőház), TÓTH KATALIN (Tóth Ferenc Pincészet), UJVÁRI VIVIEN (Ujvári + Barta Pince), WILLE-BAUMKAUFF MÁRTA (Tokaj Pendits), ZSIRAI KATA (Zsirai Pincészet)

 

Iratkozz fel hírlevelünkre!


Megosztom Facebookon Megosztom Twitteren Elküldöm e-mailen TetszikNem tetszik
Hozzászólások megnyitása

Regisztráció

Kapcsolódó cikkek

Biztató hírek a magyar bortermelés világából

Bár a mennyisége nem változik, a 2017-es bortermés minősége sokkal jobb lesz a tavalyinál.

0 | 2017. november 03.
Enni és inni is lehet az édességet a brüsszeli Csokoládébolygón

Édességeket kóstoltunk Belgium fővárosában, a kézműves csokoládét készítő Planéte Chocolat üzletében. A Manneken Pis (pisilő emberke) szobrától egy kőhajításnyira található boltban megannyi ehető tárgyat láttunk csokiból.

0 | 2018. november 20.
Ötezer családnak segített az Élelmiszerlavina program

Több mint 100 tonna terményt takarítottak be ebben az évben a Civil Iránytű Alapítvány és a Syngenta Élelmiszerlavina programjának résztvevői. A társadalmi célú programban a támogatott önkormányzatok, a civil szervezetek és az oktatási intézmények összesen 5 ezer családnak adtak csomagokat.

0 | 2018. november 10.

Legfrissebb hirdetések

2019. szeptember 15. | beszterce | Csabrendek
Brasilia automata kávégép, hotelba reggeliztatéshez, vagy vendéglátó egységekbe is ökéletes!...
125 000 Ft
2019. szeptember 15. | beszterce | Csabrendek
Sharf 1 karos kávégép, nagyon szép állapotban eladó!...
135 000 Ft
2019. szeptember 15. | beszterce | Csabrendek
Nova espresso 1 karos kávégép, nagyon szép állapotban eladó!...
135 000 Ft
2019. szeptember 15. | beszterce | Csabrendek
Süteményes vitrinhűtő, nagyon szép állapotban eladó!...
155 000 Ft
2019. szeptember 15. | beszterce | Csabrendek
Forgóállványos, süteményes hűtő, kitűnő állapotban eladó!...
155 000 Ft
Kövess minket!
f tw
Iratkozz fel hírlevelünkre!


Top 10