Kultúr- és gasztrokavalkád a Budai várnegyedben: kezdődik a 28. Budapest Borfesztivál

Csütörtöktől vasárnapig tart a Budapest Borfesztivál, amely 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a Budai Várban. A vendégek nappal és esti fényben is káprázatos panorámát élvezve kóstolhatják meg a közel 200 hazai és külföldi kiállító több ezer borát. Az idei év középpontjába az Egri borvidék, a Bikavérek és Egri Csillagok, a helyi gasztronómia és kultúra kerül. A borokon kívül bemutatják a Bikavért övező legendákat, és ennek a hungarikum borunk készítésének titkait. A bor és kultúra találkozását gazdag zenei és gasztronómiai kínálat teszi még nagyszerűbbé.

A Borfesztivált megelőző első szakmai rendezvény már hosszú évek óta a Boregyetem, melyet idén szeptember 2-án, hétfőn rendeztek meg a MOM Kulturális Központban. Az "Egri Bor Most" program keretében a rendezvényen idén az Egri borvidéket látják vendégül. 10 egri bor kóstolójára felfűzve járják körbe az Egri Csillag és Bikavér jelenét, az aktuális szabályozási kérdéseket, és azt, hogy milyen szerepe van a legjobb dűlőknek a stílus kialakításában. Bemutatkozik az új borvidéki palack is, az "1552 Eger".

Az ország egyik legszebb helyszínén lesz a 28. Budapest Borfesztivál - Fotó: spar.hu
Az ország egyik legszebb helyszínén lesz a 28. Budapest Borfesztivál - Fotó: spar.hu

Pár Borpár - játékos kóstolóprogram is lesz a Budapest Borfesztiválon

A rendezvény teljes nyitvatartása alatt elérhető programon -előre meghirdetett borpárokon keresztül- szakmai érdekességeket mutatnak be a látogatóknak a borászok. Az „egyet fizet – kettőt kap” rendszerben elérhető borpárok 2 tagja csak egyetlen jellemzőben különbözik, így a párhuzamos kóstolással nagyon könnyen meg lehet érteni, milyen módon jelennek meg a borban például a dűlők sajátosságai, a különböző évjáratok hatása vagy a fahordós érlelés. A tételek között kiemelten szerepeltetik az idei vendégrégióból, az Egri borvidékről érkező borpárokat.

VinAgora Taste of Hungary - Kóstold körbe Magyarországot!

A különleges szakmai program elsődleges célja, hogy szigorúan válogatott borokon keresztül hívja fel a figyelmet a magyar borok sokszínűségére, a helyi szőlőfajták és hazai borstílusok sajátosságaira. A rendezvényen kiállító több, mint 150 borászat az ország összes termőhelyét, és szinte összes szőlőfajtáját és bortípusát lefedi. Ebben a gazdag kínálatban nyújt segítséget a Taste of Hungary válogatás, minden kategóriának egy-egy olyan csúcsminőségű borát ajánlva, mely érmet nyert a VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Ezek a kiváló borok szépen bemutatják többek között, hogy milyen egy etalon Olaszrizling, Kékfrankos, Bikavér, rosé, villányi franc, vagy éppen Aszú. Idén itt is külön figyelmet szentelnek az Egri borvidék borainak.

Parádés látvány tárul a fővárosra a 28. Budapest Borfesztiválról - fotó: Szigetváry Zsolt
Parádés látvány tárul a fővárosra a 28. Budapest Borfesztiválról

Egri Bor Most a Budapest Borfesztiválon: hűvös elegancia, üde, gyümölcsös borok, hagyományok és modernitás

A legendás házasításairól ismert történelmi borvidék folyamatosan fejlődik, és nem csak a Bikavér stílusa került helyre az elmúlt években. Az is bebizonyosodott, hogy Eger jóval több, mint népszerű vörös zászlósbora, a Bikavér. A fesztiválon kóstolhatóak lesznek a borvidék legjobb dűlőinek sokszínűségét megmutató, legmagasabb minőségi kategóriába sorolt Grand Superior borai, és bemutatkozik az új egri palack is.

Elismert művészek és előadók készülnek az idei Borfesztiválra

Az első nap többek között fellép egy feltörekvő együttes, Dánielfy Gerő és az Utazók, akik sokféle stílusban játszott zenéjükkel szeretnék az embereket egy pillanatra megállítani, megfogni. Az est fénypontja a Kiscsillag koncertje lesz, a tervek szerint Lovasi András idén egy meglepetésvendéggel készül. Pénteken a klasszikus zenei Cziffra Fesztivál fellépői hoznak az egykori zongoraművész, Cziffra György által képviselt, műfajilag nyitott és rendkívül izgalmas műsort. Az idei Kamara Virtuózok döntőse, Sárközy Lajos és zenekara arról ismert leginkább, hogy klasszikus stílusban is tudnak virtuóz módon játszani, amit a Borfesztiválon is megmutatnak majd. Szombaton egy igazi Jazz Vágtán vehetnek részt a látogatók, együtt zenél: Dés László, Szakcsi Lakatos Béla, Deseő Csaba, Oláh Kálmán, Balázs Elemér, Egri János, Kőszegi Imre, Berki Tamás, Fekete-Kovács Kornél és Gőz László. A vasárnap a népzenéről szól majd, lesz Szüreti Felvonulás, a Borfesztivál műsorát este az ethon-beat zenét játszó Aurevoir zenekar zárja. A Tokaji udvarban a 90.9 Jazzy Rádió színpadán 16 órától a funk, soul és smooth jazz ritmusai töltik meg a teret. Csütörtökön, pénteken és szombaton a rádió legkedveltebb jazzy mixeit készítő DJ-i forgatják a lemezeket MyT és Jazzkovács László személyében, míg vasárnap Dj Effendi gondoskodik a kellemes hangulatról.

Számos elismert fellépő garantálja a jó közérzetet - Fotó: Szigetváry Zsolt
Számos elismert fellépő garantálja a jó hangulatot - Fotó: Szigetváry Zsolt

Szőlő- és borünnep, pörgő szoknyák, csattanó csizmák és 7 országra szóló vigadalom!

Hagyományos Szüreti Felvonulás is lesz a Budai Várban, melyet a nagyszínpadon és a 2 további pódiumszínpadon népzenei és néptánc gála követ. Az egyik leglátványosabb programelem idén is a Fonó Budai Zeneházzal közösen jön létre: a Borfesztivál igazi kavalkáddal készül, a vendégek között többek között a Muzsikás együttes, a Nemzeti Táncegyüttes is ott lesz, de több táncegyüttessel, szólótáncossal és zenésszel is találkozhatnak majd az érdeklődők. A felvonulást a magyar borvidékek elöljárói, hagyományőrzői, borrendjeink és természetesen néptáncegyüttesek, valamint népzenészek alkotják. A szőlő- és bortermelő elődönk tiszteletére rendezett színes, látványos, táncos-zenés forgatag a Szentháromság térről indul szeptember 8-án, vasárnap 12 órától.

Ahogy a bor is nélkülözhetetlen része a gasztronómiának, úgy Borfesztivál sincs változatos kulináris élvezetek nélkül. A rendezvényen jól megférnek egymás mellett a hagyományos fesztiválkonyha, a modern street food és a gourmet különlegességek is.

Ott lesz a kizárólag olasz alapanyagokból dolgozó PizzaMe, a szarvasgombákkal és más különleges erdei gombákkal bűvölő Terra Tuffola, valamint önálló standon jelenik meg a legendás litván érlelt sajt, a Dziugas. Nem ez lesz az egyetlen prémium sajt a fesztiválon, hiszen a Szega Market is elhozza a legjobb magyar sajtokat. Kemencében sütött ételekkel, extra feltétekkel készül a Szittya Pita Kenyérlángosozó és a Szittya Buci (helyben gyúrt és kemencében sütött bucik többféle ízletes hússal és hozzávalóval megrakva). Idén új választékkal érkezik a SPAR Grillterasz: grillsajttállal, magyaros karaj tállal, házias bio szörpökkel készülnek. A gourmet különlegességek szerelmeseinek idén a Füst és Buborék egri alapanyagokból és vadkovásszal készít különlegességeket, a Gléda vendéglő modern köntösbe öltöztetett magyaros ételekkel csábítja az éhezőket. Jelen lesznek még az Ami Burger magas minőséget képviselő kézműves burgerei, a minőségi borkorcsolyákról pedig a Snock prémium sajtos snackjei és a Kanálka kézzel készült chutney-jai, zöldségkrémjei gondoskodnak. Édes és sós, húsokkal is töltött rétesekkel érkezik az Antik Rétes, valamint izgalmas meglepetésekkel készül Szabó Péter osztriga sommelier is. A prémium kávéról a Julius Meinl és a Fresh Corner, az édes pillanatokról a Gerbeaud cukrászda, a Vitéz Kürtős és a Bolka Bonbon gondoskodnak. Az Országkonyha (XXL Catering) jóvoltából Huszár Krisztián chef különleges, elsősorban kovásszal készült ételekkel készül és érdemes megkóstolni az Agrármarketing Centrum Kapj rá! kampány keretén belül kínált halas falatkáit is. Erről mi is írtunk korábban a Gasztroapró blogon, a cikket ide kattintva lehet elolvasni.

Gyönyörűséges helyen rendezik a 28. Budapest Borfesztivált - Fotó: Szigetváry Zsolt

Gyönyörűséges helyen rendezik a 28. Budapest Borfesztivált - Fotó: Szigetváry Zsolt

Érmes Borok Háza – Találkozás új borokkal, új pincészetekkel

A VinAgora Érmes Borok Házában a Savoyai teraszon a Borfesztivál közönsége személyesen találkozhat azon magyar pincészetek boraival, melyek érmet nyertek az idén áprilisban megrendezett 20. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Hazánkból és további 16 országból 643 bor versenyzett a VinAgora Nemzetközi Borversenyen, melyek közül 6 Champion díjat, 5 nagyarany, 83 arany és 111 ezüstérmet és 26 különdíjat szereztek meg a magyar borászok.

A Budapest Borfesztiválra a belépőjegyek 3900 forintért kaphatók a helyszínen, illetve elővételben a rendezvény (www.aborfesztival.hu) oldalán. A napi karszalag tartalmaz egy kristály kóstolópoharat és egy pohártartó szütyőt.

Iratkozz fel hírlevelünkre!


Megosztom Facebookon Megosztom Twitteren Elküldöm e-mailen TetszikNem tetszik
Hozzászólások megnyitása

Regisztráció

Kapcsolódó cikkek

Egyedülálló palackot kap idén nyártól az Egri borvidék

Egy helyi, tradicionális üveget terveztek újra azért, hogy megkülönböztessék a kiváló termőhely kiváló borainak palackját a piactársakétól. Az egyedülálló üvegbe a jövőben a magasabb presztízsű egri borok kerülhetnek.

2 | 2019. június 18.
Itt az ideje jelentkezni: álomszakon tanulhatnak ősztől a csoki- kávé- és teafüggők

Professzionális szinten sajátíthatók el a csokoládé, kávé és tea gyártásával kapcsolatos ismeretek a Szent István Egyetem budapesti Élelmiszertudományi Karán.

1 | 2019. július 21.
Magyarországé a világ legdrágább bora: 11 millió forintba kerül a másfél literes palack

Alig van belőle a világon, édes, mint a méz, elképesztően munkaigényes, 8 évig erjed, és akár 100 év után is megőrzi a minőségét: ez a tokaji eszencia.

2 | 2019. március 25.

Legfrissebb hirdetések

2019. november 17. | Gálné Tóth Tímea | Mezőkövesd
Kihasználatlanság miatt eladó.Kifogástalan állapotban led világítással....
180 000 Ft
2019. november 17. | DOMINOX HUNGARY KFT. /Jeremiás Árpád | Dunaharaszti
Amikor mindennek gyorsan el kell készülnie, olyan sütőre van szükség, amelyik többet tud finom ételek elkészítésénél.Az ORACLE sütővel minden gyo...
2 280 000 Ft
2019. november 17. | DOMINOX HUNGARY KFT. /Jeremiás Árpád | Dunaharaszti
Amikor mindennek gyorsan el kell készülnie, olyan sütőre van szükség, amelyik többet tud finom ételek elkészítésénél.Az ORACLE sütővel minden gyo...
2 280 000 Ft
2019. november 17. | Lőrincz Krisztián | Marcali
Új Saeco SE 50 1GR kávégép féláron eladó profil váltás miatt. Autómata darálós Saeco kávégépet ...
209 000 Ft
2019. november 17. | Németh Zoltán | Szigliget
Eladó egy szép állapotban lévő süteményes háttér hűtő....
165 000 Ft
Kövess minket!
f tw
Iratkozz fel hírlevelünkre!


Top 10