Négyunokás nagymama lett az Év Egri Bortermelője

Az Év Egri Bortermelője vándordíjat idén Tóth Istvánné Rózsika, a Varga Pincészet feldebrői birtokának igazgatója kapta meg. A kitüntetést a négyunokás borász nagymama az Egri Bikavér Ünnep Fesztiválon vehette át Tarsoly Józseftől, Eger Város Hegyközségének hegybírójától.

Tóth Istvánné Rózsika, a Varga Pincészet feldebrői birtokának igazgatója kapta meg az Év Egri Bortermelője vándordíjatA régió legnagyobb borgasztronómiai rendezvénye az Egri Bikavér Ünnep, ahol hagyományosan minden évben átadják az Év Egri Bortermelője kitüntető díjat. Az idén 23. alkalommal megrendezett fesztiválon az Év Egri Bortermelője vándordíjat Tóth Istvánné Rózsika, a Varga Pincészet feldebrői birtokának igazgatója vehette át. Az elismerést a nemzetközi sikerek hozták meg a Varga Pincészet egri birtokigazgatójának. Tóth Istvánné hosszú pályája alatt számos sikert ért el hazai és külföldi versenyeken, 2019-ben pedig - a magyar borászok között egyedüliként - 3 párizsi és 3 berlini aranyérmet, Brüsszelben pedig egy nagy aranyérmet nyert el a feldebrői borokkal.

Tóthné Rózsika 1971-ben kezdett borászként dolgozni Verpeléten. Mi már nyugdíjasként csábítottuk el 2014-ben az Eger szomszédságában lévő faluba, Feldebrőre - mondta Varga Péter, a Varga Pincészet alapító tulajdonosa. Tóthné karrierje alatt mindig a debrői, verpeléti térség szőlőivel, boraival foglalkozott. Évtizedek óta a borvidék egyik fehérboros, illetve rozé specialistájának számít. Számos elismerést kapott egri-, országos- és nemzetközi borversenyeken. Az idén olyan sikereket ért el, amit nemcsak egri, de magyar borász sem tudhat magáénak. 3-3 aranyérmet nyert a párizsi és a berlini borversenyeken, és egy nagy aranyat a brüsszeli megmérettetésen, ezzel kivételes érdemeket szerzett az egri, illetve a magyar borok nemzetközi elismertségének növelésében. Munkatársaimmal együtt rendkívül büszkék vagyunk, hogy példás szakmai életútja, emberi tartása és nemzetközi sikerei alapján 2019-ben az övé lehetett ez a megtisztelő cím – tette hozzá Varga Péter.

Tóth Istvánné Rózsika, a Varga Pincészet feldebrői birtokának igazgatója kapta meg az Év Egri Bortermelője elismerést 2019-benA díj átvételét követően Tóthné Rózsika köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták pályafutásában. Elsősorban a családtagjainak, akik lehetővé tették számára, hogy a 2 hónapos szüreti időszakok alatt csak a munkájának éljen.

Amikor annak idején iskolát választott, az Egri borvidéken épp borászokat kerestek, Rózsika pedig gondolt egy merészet és beiratkozott egy borászati szakközépiskola és technikum képzésére. Abban az időben a 70-es évek elején, még nagyon kevés hölgy választotta ezt a szakmát. Egyrészt akkor ez még nem volt „divat”, másrészt az a 2 hónap, amikor a szüret zajlik, csak ritkán látja az ember a családját. 

Emlékszem, amikor még a gyerekeim iskolába jártak, akkor az a két hónap egy kicsit lazább volt nekik, mert kevesebb figyelem jutott rájuk. Utána persze, újra fel kellett venniük a ritmust - mondta a borász nagymama az Alkotó Nők portálnak adott interjújában. Abban az időben nőként borásznak lenni valóban nagyon nehéz volt - folytatta. Ugyan nem éreztem, hogy hátrányom lenne, de nekünk, nőknek háromszor annyit kellett dolgozni, mint a férfiaknak. Napról napra bizonyítani kellett, hogy a nőknek is van helye ebben a szakmában. Voltak álmatlan éjszakáim, sokszor feltettem magamnak a kérdést, hogy mit és mennyit kell még bizonyítanom? De ma már elfogadnak és úgy érzem, szeretnek is a borász kollégák.

A kérdésre, hogy a családjában folytatja-e valaki a hivatást, Rózsika így válaszolt:

Az az igazság, hogy nem. A fiam szeretett volna, de végül közgazdász lett belőle. A lányom pedig az egészségügyben dolgozik, szülésznő. 4 unokám van, 3 fiú és 1 lány. Remélem, hogy közülük valaki, ha megszereti, majd követni fog engem. Mert ezt biztos, hogy ezt a szakmát – mint minden másikat is – szeretni kell. Ha nincs meg a szeretet, a kellő elhivatottság és az alázat, akkor senki nem lehet igazán jó borász.

A Gasztroapró blog kérdésére Rózsika elmondta, hogy a szőlő beérkezésétől a feldolgozáson át a palackozásig nyomon követi a gyümölcs érésének folyamatát.

A legnagyobb kihívás minden borfajtánál az, hogy mit tud kihozni belőle az ember. Minden egyes részfolyamatot szeretek csinálni, de számomra az erjedéstől a bor elkészültéig tartó folyamat a legizgalmasabb, ekkor az ember már tudja, mire számíthat - mondta.

Varga Máté Péter, a Varga Pincészet egyik ügyvezetője

Megkérdeztük a Varga Pincészet Kft. egyik ügyvezetőjét, Varga Máté Pétert arról, hogy mik a terveik a jövőben:

Elsősorban a prémium termékeinkkel szeretnénk tovább növelni az értékesítéseinket. Az idén megközelítjük az évi 1 millió palackot, hosszú távon 3-4 millió elérése a cél. Folyamatosan próbálunk megújulni és reagálni a gyorsan változó fogyasztói igényekre. Most úgy látjuk, hogy a trend a gyümölcsös, illatos borok felé mozdul el.

Milyen most a magyar borászat helyzete?

A csökkenő kereslet jellemző, tisztulás pedig a következő években várható. Ma mintegy 6 ezer pincészet van Magyarországon. Ennek a töredéke, 5-600 is elegendő lenne, és ezzel sem veszítenénk el a sokszínűségünket. Természetesen nem várható ekkora változás, legfeljebb pár 100 pincészet szűnik meg. A szőlőágazatban viszont nagyobb változásokra számítunk. Túltermelési válság van, és egyre élesebben válik ketté a fenntarthatóság gazdasági szempontból. A professzionális szőlőtermelők sokkal hatékonyabban, alacsonyabb költségekkel, magasabb minőségben és nagy mennyiségben termelnek. Ezért még a jelenleginél alacsonyabb felvásárlási árakon is rentábilisan tudnak működni. A borászatok már elérték a nyugat-európai színvonalat, de szőlőművelésben még nagyon el vagyunk maradva. Az egyik legkomolyabb fejlődési lehetőség pedig a prémium kategóriás borokban van.

A Varga pincészet feldebrői telepe az Egri borvidéken

A Varga pincészet feldebrői telepe

Itt dolgozik az Év Egri Bortermelője

A Varga Pincészet Kft. 1993-ban alakult, 200 hektár szőlőültetvényük van országszerte, ebből 125 hektár Badacsony környékén, 20 hektár Balatonaligán, 55 az Egri borvidéken. A feldolgozóüzemek a Badacsonyi és Egri borvidékeken találhatók. A pincészet 2018-as árbevétele megközelítette az 5 milliárd forintot, az alkalmazottak száma 186 fő. Több mint egy évtizede a Varga Pincészet értékesíti hazánkban a legtöbb palackos bort, ami 2018-ban 14 millió volt.

Látkép Badacsonyörsről, a Varga pincészet balatoni központjáról

Látkép Badacsonyörsről, a Varga pincészet balatoni központjáról

Díjak és elismerések:

A Varga Pincészet fennállása óta idén érte el legnagyobb sikereit rangos külföldi versenyeken; a berlini Wine Trophy-ról 6 aranyérmet, a párizsi Vinalies Internationales-ről 3 aranyérmet, a brüsszeli Monde Selection 2 nagy arany és 1 aranyérmet hozhattak haza. 2018-ban az Országos Borverseny legjobb fehérbora díjat nyerte az Aranymetszés Friss Olaszrizling. 2017-ben szintén rangos nemzetközi megmérettetéseken (Challenge International du Vin, Grand International Wine Award MUNDUS VINI, International Wine and Spirit Competition, Sélections Mondiales des Vins Canada, Vinalies Internationales), illetve hazai borászati versenyen (VinAgora) összesen 6 arany és 4 ezüstérmet vehettek át. A Vinagorán az Aranymetszés Olaszrizling nyerte el a legjobb fajtabor címet. A bordeaux-i borversenyen pedig 5 éve nem fordult elő, hogy magyar pincészet 3 aranyérmet nyerjen. A Greennovációs díj, 2016: „Önálló betétdíjas borforgalmazási rendszer kiépítése” című pályázata az Újrahasznosítás kategórián belül lett első. A pincészet palackja prémium, költséghatékony és környezetbarát kiszerelés, egyedi logóval és saját, jó minőségű rekesszel rendelkezik, a visszaváltást pedig maga a pincészet garantálja.

Varga Péter és fia, Varga Máté Péter
Varga Péter és fia Varga Máté Péter
Iratkozz fel hírlevelünkre!


Megosztom Facebookon Megosztom Twitteren Elküldöm e-mailen TetszikNem tetszik
Hozzászólások megnyitása

Regisztráció

Kapcsolódó cikkek

Egyedülálló palackot kap idén nyártól az Egri borvidék

Egy helyi, tradicionális üveget terveztek újra azért, hogy megkülönböztessék a kiváló termőhely kiváló borainak palackját a piactársakétól. Az egyedülálló üvegbe a jövőben a magasabb presztízsű egri borok kerülhetnek.

2 | 2019. június 18.
Biztató hírek a magyar bortermelés világából

Bár a mennyisége nem változik, a 2017-es bortermés minősége sokkal jobb lesz a tavalyinál.

0 | 2017. november 03.
32 borászhölgy tart kóstolót nőnapon

32 borásznő több mint 100 borát ismerhetik meg a látogatók a nemzetközi nőnap alkalmából "Gyengébb? Nem!" címmel meghirdetett borkóstolón március 8-án, pénteken a Sofitel Budapest Chain Bridge hotelben.

0 | 2019. március 05.

Legfrissebb hirdetések

2019. augusztus 25. | Gara Marta | XXII. kerület
60 mm-es , magas nyomáson fröccsöntött CFC és HCFC mentes poliuretán hőszigetelés , R507 hűtőközeg , automatikus leolvasztás és kondenzátum elpár...
450 000 Ft
2019. augusztus 25. | AG Fénypont Kft. | Dunaharaszti
Tökéletes új állapotú, csak kipróbálva volt, de végül nem használtuk.Vendéglátóipari, cukrászati célra készített légkeveréses sütő. Alkalma...
155 000 Ft
2019. augusztus 25. | Békefi Zoltán | Zirc
Eladó 1 db működőképes, használaton kívüli CARPIGIANI Supertre/BP típusú lágyfagylalt gép. Tartalék alkatrészekkel....
150 000 Ft
2019. augusztus 24. | Zocsa Sütő KFT | XVI. kerület
Típus: Mak-Pan MK 600-as Új műanyagozott hevederek (szalagok), 600-as ipari króm nyújtóhengerek, két sebességes, kézzel és lábbal is vezérelhető, a...
640 000 Ft
2019. augusztus 24. | Dobos | XIII. kerület
12 éve működő kis családi cukrászda külföldre költözés miatt eladó. Helyszín: XIII. kerület, Angyalföld. Irányár: 36 millió forint. Az árban:...
36 Ft
Kövess minket!
f tw
Iratkozz fel hírlevelünkre!


Top 10