Ők jutottak a Közétkeztetési Szakácsverseny döntőjébe

Lezárult a Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ) 2019-2020 elődöntő szakasza. Ezen eldőlt, melyik 12 közétkeztető csapat jutott tovább a döntőbe. Az október 12-én és 13-án, valamint november 9-én és 10-én tartott eldöntőkön 39 csapat állt a konyhapultok mögé. Közülük a legjobb 12 vehet részt a döntőben, ami 2020. február 6-án, a Sirha kiállításon lesz.

A KÖSZ 2019-2020 verseny a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ), valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közös szervezésű szakmai eseménye. A téma ezúttal a „nyári ételek a hagyomány és a megújulás jegyében” volt.

A zsűri a Közétkeztetési Szakácsverseny elődöntőjén - Fotó: Nébih
A zsűri a Közétkeztetési Szakácsverseny elődöntőjén - Fotó: Nébih

A verseny célja többek között a hagyományos ízek, ételek modernizálása, az étkezési kultúra fejlesztése, valamint az évszakokhoz és szokásokhoz kötődő ételek megismertetése.

A három fordulós – selejtezőből, elődöntőkből és döntőből álló – versenyre 3+1 fős csapatok (1-1 irányító, szakács, segítő és tartalékos) nevezhettek, a csapattagok között legalább egy 35 év alatti közreműködővel. A versenyzőknek 3 fogásos, a közétkeztetésben is elkészíthető, felnőtteknek szánt menüt kellett megtervezniük, amely előételből vagy levesből, főételből és desszertből áll - írta a Nébih anyaga.

Nyüzsgő és izgalmas volt a Közétkeztetési Szakácsverseny elődöntője - Fotó: Nébih
Nyüzsgő és izgalmas volt a Közétkeztetési Szakácsverseny elődöntője - Fotó: Nébih

A menüsorok egyik kötelező eleme a friss alapanyagokból készült lecsó (zsiradék, hagyma, paprika, paradicsom), míg az előírt alapanyagok között, a méz mellett, a hazai nyári, friss idényzöldségek és idénygyümölcsök közül kellett legalább kettőt felhasználni. Újdonság, hogy nem csak kötelezően felhasználandó, hanem tiltott alapanyagokat is meghatároztak a szervezők. Ezek között az édesítőszerek, az ízfokozók, az élelmiszer színezékek, valamint az ezek valamelyikét hozzáadott formában tartalmazó összetett alapanyagok szerepeltek. Az ételsor elkészítéséhez az összes felhasznált alapanyag nettó beszerzési értéke nem haladhatta meg az egy étkezőre jutó nettó 550 forintot.

Az elődöntőbe összesen 39 csapat jutott be az ország minden szegletéből. Többek között budapesti, győri, hódmezővásárhelyi, kaposvári, nagykanizsai, pécsi és rácalmási szakácsok mérték össze tudásukat. A november 10-én lezárult elődöntő szakasz alapján a legjobb 12 páros vehet részt a döntőben, ha addig legalább 50 adagban a zsűri előtt megfőzik és kitálalják versenymenüjüket. A döntővel párhuzamosan a szervezők a közétkeztetők részére immár hagyományosan szakmai konferenciát tartanak 2020. február 6-án a Sirha Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari és Horeca kiállításon. A versenyről további információk olvashatóak ezen az oldalon.

A versenyen a tálalás is szempont és értékelési kategória volt - Fotó: Nébih
A versenyen a tálalás is szempont és értékelési kategória volt - Fotó: Nébih

Az országos döntőbe jutó csapatok (a csapattagok neve, a versenymenü és a pontszám ebben a letölthető mellékletben olvasható)

Hungast Bakony Gaszt, Veszprém
Hungast Pécs, Pécs
Melódin Róbert, Budapest XIII.
Hungast Budapest, Budapest
Melódin K&H, Budapest IX.
RC Team, Budapest XXII.
Deutsche Schule, Budapest
Prizma 44, Békéscsaba
Eurest Győr, Győr
Eurest Rácalmás, Rácalmás
Eurest Szeged, Szeged
Zrínyi harcosai, Kaposvár

Tartalék csapatok:

GasztVitál Miskolc, Miskolc
Szalki csapat, Szalkszentmárton

Látványos tálalás a Közétkeztetési Szakácsverseny elődöntőjében - Fotó: Nébih
Látványos tálalás a Közétkeztetési Szakácsverseny elődöntőjében - Fotó: Nébih

Így néz majd ki az országos döntő februárban a Sirhán:

A régiós elődöntőkön szerzett pontok alapján a legjobb 12 csapat került az országos döntőbe. Az országos döntőben az előző  két fordulóban szerzett pontszámok elévülnek, a csapatok teljes értékelése megismétlődik. Lehetőség van a döntő előtt 2020. január 10‐ig a nevezések pontosítására, változtatására.

Összetétel: Hazai, szezonálisan nyári friss alapanyagokkal készült 3 fogásos menüs biztosítsa a kiegyensúlyozott táplálkozást, megfelelő  arányban tartalmazzon vitaminokat, szénhidrátot, fehérjét, zsírokat, ballaszt anyagokat. Színben, ízben legyen harmonikus, és legyen könnyen emészthető, miközben a hazai helyi szokásokat és ízeket is magában hordozza. (0-10 pont)

Újszerűség, kreativitás: Az alapanyagok felhasználásának ötletessége, az újszerűség, kreatív összeállítások, és tálalások mellett ételek feleljenek meg korunk közétkeztetéssel szemben támasztott követelményeinek, akár több száz adagban lefőzhetők legyenek egy átlagos közétkeztető főzőkonyhán. A menü legyen újszerű, ugyanakkor hagyományokhoz, szokásokhoz, „nagymamáink” ételeinek ízéhez is köthető. Értékelhető az eredeti ételrecept megküldése. (0-10 pont)

A kiírt nyersanyag érték pontos betartása: A nyersanyag értékének számításához 2019. nyári beszerzési számla és kalkuláció bemutatása szükséges, amit a tálalási fotóval egyidejűleg kell megküldeni a szervezőknek. (0-10 pont)

Nevezés pontossága, szakmaisága, kötelező elem alkalmazása: Közétkeztetésben a munka szerves része a pontos dokumentálás, és a korrekt, jogszabályoknak megfelelő  fogyasztói tájékoztatás. Ehhez figyelembe kell venni a Magyar Élelmiszerkönyv előírásait a nem előre csomagolt élelmiszerek jelölésére vonatkozó szabályokat (pl az allergénekre vonatkozó tájékoztatási szabályozást). A felhasznált alapanyagok, az alkalmazott technológia és a hagyományok ismerete megjelenik az egyes ételek megnevezésében, az ételek mellé adott tájékoztatásban, mely nem lehet félrevezető, megtévesztő,   (PL: Ha „Konfitált csirkemell” készül, akkor a technológiában is 70‐80 fokon hosszú ideig tartó sütés szerepel‐e? Figyelve, hogy a rendelkezésre álló idő  alatt elkészíthető legyen),   A kalkuláció, technológiai leírás legyen pontos, és térjen ki és a tálalási javaslatra, valamint az étel kiszállíthatóságára, élelmiszerbiztonsági kockázataira, azok kezelésére. (0-10 pont)

Szakszerű elkészítés: Helyes, szakszerű  elkészítési technológia, a mai modern konyhaművészetnek megfelelően. (0-10 pont)

Tisztaság: Munka közbeni higiénia (személy, környezet, élelmiszer, technológia) takarékos, elkerülhető pazarlás. (0-15 pont)

Íz,harmónia: Az ételek íze, az ételsor összhatása, komplett íz‐világa, a hagyomány és újszerűség megjelenése. (0-25 pont)

Tálalás/ Felszolgálás: Korrekt fogyasztó tájékoztatás, időben pontos, ízléses, tiszta tálalás, mesterséges díszítőanyagok nélkül, amely nem időrabló, és a közétkeztetésben is kivitelezhető. (0-10 pont)

Az országos döntőben összesen elérhető pontszám: 100

Arról ebben a cikkünkben írtunk, hogy milyen volt a Sirha Budapest 2018, a gasztronómia és a vendéglátás csúcstalálkozója.

 

Iratkozz fel hírlevelünkre!


Megosztom Facebookon Megosztom Twitteren Elküldöm e-mailen TetszikNem tetszik
Hozzászólások megnyitása

Regisztráció

Kapcsolódó cikkek

Ilyen volt a Sirha Budapest 2018, a gasztronómia és a vendéglátás csúcstalálkozója

Véget ért a 3 napos szakmai kiállítás a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. A harmadik, és egyben eddigi legsikeresebb Sirha Budapest az idén több, mint 20 ezer szakmai látogatót fogadott.

0 | 2018. február 14.
Adatok, eredmények, grafikonok sokasága érhető el az új Élelmiszeripari Információs Rendszerben

Rengeteg érdekességet és adatot gyűjtött össze az élelmiszeriparról az Élelmiszeripari Információs Rendszer, az ÉLIR.

1 | 2018. június 30.

Kiemelt hirdetések

2020. január 26. | János | Magyarpolány
Szép,megkímélt állapotban eladó!100 literes,rozsdamentes leeresztőcsappal ellátott.Szállításában tudok segíteni!...
220 000 Ft
2020. január 26. | János | Magyarpolány
Szép állapotban eladó.Megkímélt ,helyszínen kipróbálható,hibakód mentes állapot.220V-rol üzemel,2 magnetron fejes,2 kw a teljesítménye.3 teljesít...
95 000 Ft
2020. január 26. | János | Magyarpolány
újszerű állapotban,hibátlan működéssel eladóak.Szállításban, tudok segíteni...
175 000 Ft
2020. január 26. | János | Magyarpolány
Tökéletesen üzemel,helyszínen kipróbálható,szakemberrel átvizsgáltatható.Színes kijelzős,modern technológiát képvisel.380V-ról üzemel,6xgn1/1 e...
300 000 Ft
2020. január 26. | János | Magyarpolány
Szép,megkímélt állapotban eladó,tökéletesen üzemel,380V-os.Saját kazánnal rendelkezik,vizhálóatra csatlakoztatható.Maghőméro vel krisztálykijelz...
180 000 Ft
Kövess minket!
f tw
Iratkozz fel hírlevelünkre!


Top 10