Újabb két magyar étterem kapott Michelin-csillagot

Két újabb budapesti vendéglátóhely, a Babel és a Stand is bekerült a Michelin-csillagos magyar éttermek közé. A már eddig is kitüntetett BorkonyhaCostes és Costes Downtown megőrizte a korábban szerzett egycsillagos elismerését, az Onyx pedig továbbra is kétcsillagos étterem maradt.

Sült zeller erdei gombákkal a Stand budapesti éttermében

A Michelin-kalauz Main Cities of Europe kiadványát március 27-én, szerdán mutatták be Bécsben. A kalauzban 38 európai nagyváros legjobbnak ítélt éttermeit sorolják fel. A listában két újabb magyar étterem is megjelent: a Babel és a Stand – számolt be róla a Világevő. A portál a vendéglátós világban hatalmas elismerés kihirdetésekor megkereste a két, listára újonnan felkerült étterem képviselőjét, akik így reagáltak arra, hogy Michelin-csillag került a nevük mellé:

Hlatky-Schlichter Hubert, a Babel tulajdonosa:

"Könnyekkel küzdve írom ezeket a sorokat, borzasztóan boldogok és büszkék vagyunk a 10 éves tanulásunkra és a megtiszteltetésre. Hálásak vagyunk minden vendégünknek és segítőnknek, aki ezen az úton elkísért minket!
Magyar és erdélyi konyha talán egyben még ilyen kitüntetést nem kapott. Szeretünk Magyarország! Az élet szép."

Széll Tamás, a Stand egyik tulajdonosa és séfje tömören fogalmazta meg a csapat érzéseit: 

Örülünk :-)

A Stand csapata mostantól Michelin-csillagos étteremben dolgozik

Ezzel 6-ra nőtt a Michelin-csillagos magyarországi éttermeik száma : az Onyx továbbra is két csillaggal rendelkezik, valamint megőrizte a csillagát a Costes, a Borkonyha és a Costes Downtown is.

A Michelin Guide Bib Gourmand elismerése három magyar éttermet érint: a kategóriába tartozó helyeken szerintük a kiváló minőség jó árakkal is párosul. Ilyen egységek Budapesten a Petrus, a Fricska és a Stand 25.

Két új magyar Michelin-csillag került a fővárosba: elismerésben részesült a Babel és a Stand étterem - képünk illusztráció

A Magyar Távirati Iroda beszámolója szerint a Michelin Guide friss európai listáján a bécsi Amador (séf: Juan Amador) eddigi két csillaga mellé idén kapott egy harmadikat, amivel elérte a legmagasabb Michelin-szintet. Az ugyancsak bécsi [aend] étterem is megszerezte első csillagát, ráadásul alig egy évvel a megnyitása után. Bib Gourmand-minősítéssel ismerték el az osztrák főváros DiningRuhm és Gasthaus Seidl éttermeit.

A Michelin Kalauz Main Cities of Europe kiadványát március 27-én, szerdán mutatták be Bécsben. A kalauzban 38 európai nagyváros legjobbnak ítélt éttermei szerepelnek. A Michelin Kalauz egy francia gumigyár gondozásában jelenik meg és a vendéglátósok a francia gasztronómia bibliájaként tartják számon. A csillagokat névtelen ellenőrök ajánlása alapján osztják ki, akik az ételek megkóstolásán kívül alaposan megvizsgálják az étterem konyháját, edényeit, evőeszközeit, poharait és a mellékhelyiségeket is.

Először kapott Michelin-csillagot a horvát főváros egyik étterme
Két újabb Michelin-csillagot kaptak a horvát éttermek is, ráadásul a főváros, Zágráb először nyerte el a kulináris világ Oscar-díját - írta a Jutarnji List című horvát napilapra hivatkozva a Magyar Távirati Iroda. Horvátországban jelenleg 5 Michelin-csillagos étterem üzemel.

A zágrábi Noel és a Kvarner-öbölben található Draga di Lovrana étterem újonnan kapott egy-egy csillagot, a sibeniki Pelegrini, a dubrovniki 360 és a rovinji Monte pedig sikeresen megőrizte egycsillagos elismerését. Az első horvátországi Michelin-csillagot egyébként ez utóbbi étterem kapta 2017-ben. 

Négy horvát étterem kapott idén Bib Gourmand minősítést: az isztriai Batelin, a közép-dalmáciai Konoba Vinko és két zágrábi étterem, az Agava és a Tkac. Kristijan Stanicic, a Horvát Idegenforgalmi Közösség igazgatója örvendetesnek nevezte, hogy Rovinj, Dubrovnik és Sibenik után Zágrábba és a Kvarner-öbölbe is megérkeztek a csillagok. Az elismerés bizonyítja azt, hogy a horvát gasztronómia megfelel a nagyon szigorú nemzetközi kritériumoknak, és egyre jobb a gasztronómiai kínálat az országban - mondta. Gari Cappelli turisztikai miniszter szerint a Horvátországba látogató turisták 93 százalékának különleges élményt nyújtanak a nemzeti és tájjellegű ételek és italok. Mint mondta, az újabb Michelin-csillag ösztönzőleg hathat a horvát vendéglősökre.

A Babel Budapest étteremről itt egy bemutató videóriport:
A Stand konyhaszinfóniáját pedig ebben a videóban hallgathatod meg:

 

Iratkozz fel hírlevelünkre!


Megosztom Facebookon Megosztom Twitteren Elküldöm e-mailen TetszikNem tetszik
Hozzászólások megnyitása

Regisztráció

Kapcsolódó cikkek

12 mangalica fesztiválozott a hétvégén a budapesti Szabadság téren

Gyere velünk és nézz körül, milyen volt a 2019-es Mangalica fesztivál a budapesti Szabadság téren!

1 | 2019. február 09.
A városi kiülős helyek előnyei és hátrányai

A jó idő beköszöntével kinyithatnak a teraszok, amelyek lehetővé teszik, hogy a vendéglátóhelyek előtt napfürdőzve fogyasszuk el a finom ebédünket vagy az ebéd utáni kávét. A teraszoknak nagy hagyománya van például Budapesten, ahol a Liszt Ferenc téren egymásba érnek a hatalmas napernyőkkel fedett, ugyanakkor a legkülönfélébb hangulatot árasztó éttermi és kávézói teraszok.

0 | 2018. május 09.
Étterembiztosítások és kockázatok a vendéglátásban

Mire érdemes felkészülni, ha étterembiztosításról van szó? Nagy kockázatúnak számítanak-e a vendéglátóhelyek? Mennyibe kerülnek évente a biztosítások? A Gasztroapró kérdéseire Szűcs Árpád biztosítás ügyviteli specialista, kockázatkezelési szakértő válaszolt.

1 | 2018. június 19.

Legfrissebb hirdetések

2019. szeptember 15. | beszterce | Csabrendek
Brasilia automata kávégép, hotelba reggeliztatéshez, vagy vendéglátó egységekbe is ökéletes!...
125 000 Ft
2019. szeptember 15. | beszterce | Csabrendek
Sharf 1 karos kávégép, nagyon szép állapotban eladó!...
135 000 Ft
2019. szeptember 15. | beszterce | Csabrendek
Nova espresso 1 karos kávégép, nagyon szép állapotban eladó!...
135 000 Ft
2019. szeptember 15. | beszterce | Csabrendek
Süteményes vitrinhűtő, nagyon szép állapotban eladó!...
155 000 Ft
2019. szeptember 15. | beszterce | Csabrendek
Forgóállványos, süteményes hűtő, kitűnő állapotban eladó!...
155 000 Ft
Kövess minket!
f tw
Iratkozz fel hírlevelünkre!


Top 10